Alapítványunk önkéntesei sikeres nemzetközi mentőkutya vizsgát tettek

December 6-11. között zajlott Herenden és környékén, az I. Emlékvizsga Fekete Attila tiszteletére, amit a Veszprém Megyei Kutató-mentő szolgálat elhunyt bajtársának emlékére és családjának támogatására szerveztek.
Ezen a rendezvényen a Nemzetközi Mentőkutyás Szervezet (IRO) területkutató és mantrailinges szakágában mérettethették meg magukat a résztvevők, három szinten: alkalmassági (V), A és B.
A mi csapatunk 4 fővel képviseltette magát, mindannyian az első szintű alkalmassági mantrailinges vizsgára jelentkeztünk. Ennek során 500 m hosszú, 1 óra időkieséses vaknyomot kellett kidolgoznia a párosoknak kertvárosi környezetben, majd másnap pályamunka során alapengedelmességi és ügyességi feladatokban tettek tanúbizonyságot a tudásukról. Mindkét részfeladatban maximum 100 pont érhető el, a vizsgák 70 ponttól sikeresek.
Csütörtökön Bérdi Fruzsina és Koda nyitották a szimatmunkák sorát és 77 pontos sikeres vizsgát tettek! Az értékelés során a vizsgabíró kiemelte, hogy a kutya tökéletesen követte a nyomot, a pontlevonások mind az indulási nehézségek és a találat jelzésének pontatlansága miatt voltak.
Galántai András és Xina alig 50 méterre voltak az eltűnt személytől, amikor egy útkereszteződésnél letértek a nyomról, így sajnos ők most nem értek célba, ellenben a bíró náluk is külön kiemelte a kutya pontosságát és a jó munkavégzést.
Tóth Ancsa és Rheia sajnos szintén nem értek el az eltűnthöz.
Vékony Katalin és Darla példaértékű munkát mutattak be és fantasztikus 91 pontos értékelést kaptak. A nyomkidolgozás itt is tökéletes volt, a jelzésnél a kutya túlzott lelkesedése miatt vesztettek csupán pár pontot.
A pénteki pályamunkákon Fruzsi – Koda és Gala – Xina kezdték a csapat munkáját. Mindketten sikeresen szerepeltek, Koda 70 ponttal, Xina pedig 78 ponttal végzett.
Kata – Darla ismét a nap legmagasabb mantrailinges pontszámát tudhatta magáénak, az előző napi sikert megismételve 91 pontot kaptak és ezzel az IRO RH MT-V szinten legmagasabb pontszámot elért vizsgázó lett, míg Bérdi Fruzsina és Koda a harmadik legmagasabb pontszámot érte el.
Ezzel a csapatunk immár két teljes IRO MT-V vizsgás párossal büszkélkedhet.
Bérdi Fruzsina és Koda, illetve Vékony Katalin és Darla. Gratulálunk nektek, illetve köszönjük az egész HKR Mantrailing csapat munkáját akik nagyon sokat segítettek a vizsgázó párosok felkészülésében.
Továbbá nagyon köszönjük János Hirschl és a Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálat Alapítvány minden munkatársának a vizsga szervezését, lebonyolítását és áldozatos munkájukat, illetve Mirka Nečak -nak a korrekt bírálatot és a kitartást!

Az alábbi linken látható Vékony Kata és Darla vizsgájának szimatmunkája: https://youtu.be/EfSwfQTrTzg

Add Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése